Oszd meg másokkal is:


Esettanulmány:
a SpinaliS minősége a gyakorlatban

Sokat írtunk már a SpinaliS székek funkcióiról és azokról az egészségügyi problémákról, melyeket megelőz és megold. Most azonban megengedünk egy másféle témát, mely látszólag csak a székről, valójában azonban a vásárló pénztárcájáról és az európai minőségről szól.


Eltörött egy SpinaliS

Térjünk is rögtön a lényegre, eltörött egy SpinaliS szék. Ez azért világraszóló esemény, mert ilyen még nem történt hazánkban. Igaz, Magyarországon csak 2015 óta fogalmazzák az Európa több országában már 1999 óta kapható szlovén fejlesztést, azonban korábban is került be az országba pár szék. A törött szék tulajdonosa most az egyik magyar forgalmazóhoz hozta vissza, hogy megmutassa.


Miért érdekes ez?

Leginkább két okból, és egyik sem jósol szokványos történetet a székek és a garanciák világában:

A kép kapcsán tennénk még hozzá, hogy nem a mozgó rugó törött el (a szék használója nem esett le a székről, egy percig sem volt veszélyben a testi épsége), hanem a háttámlát és karfákat a szék aljához kapcsoló hegesztés adta meg magát. Ezen kívül a széknek semmilyen más hibája nem volt: sem a magas minőségű kárpitozás, sem a háttámla hálója, sem pedig más fém alkatrészek sem mutatták azt, hogy ez egy 10 éves szék lenne.

Talán így már jobban érthető, miért ír egy adott termékkel foglalkozó oldal a kérdéses termék hibájáról. Tudjuk, hogy az adott áru gyengeségét vagy meghibásodását Magyarországon "nem divat az ablakba tenni", sőt, igyekeznek inkább eltitkolni. Mi azonban hiszünk abban, hogy a SpinaliS-nak ez valójában az erőssége, nem a gyengesége.


A fájdalom elkerülésének "ára"

Sokszor hallott kifogás a SpinaliS-al szemben, hogy jóval többe kerül, mint egy hagyományos szék. Korábban írtunk már arról, valójában miért nem drága a SpinaliS, ide kattintva pedig részletesen olvasható, miért nincsen drága szék, miért csak túlárazott létezik. Bebizonyítottuk, hogy a SpinaliS székek nem csak 2-3 évig működnek, mint a legtöbb, hazánkban forgalmazott széktípus, hanem 10-15-20 éves működésre lehet számítani, mely alatt a szék ráadásul megelőzhet vagy enyhíthet számtalan olyan egészségügyi kockázatot, amik jelentkezésük esetén további kiadásokat jelenthetnek az azokat elszenvedőknek. Számszerűsítettük ezeket a jelenségeket, hogy átláthatóvá váljon, miért éri meg a SpinaliS az árát, és miért jár rá az élettartam-garancia.


Egyedülálló élettartam-garania

Használd ki az egészség mellett a kivételes tartósságot is: SpinaliS modellek vég nélküli garanciával.

Olvass még erről...



De még mindig rejtély, hogyan kapcsolódik ide egy törött SpinaliS?


Folyamatos túlterhelés 10 éven át - és bírta

Azért írunk erről a történetről ilyen részletesen, mert jól mutatja, hogy egyrészt

Az említett, törött széknél a hegesztés mentén történt leválás, vagyis nem anyaghiba miatt hibásádott meg. Ráadásul a gyártó által garantált 120 kg-os maximális terhelés felett, összesen 140 kg-al volt megterhelve, 10 éven keresztül. Történt mindez úgy, hogy a SpinaliS egy folyamatosan mozgó konstrukció, vagyis nem statikus szék, alkatrészei ezáltal jóval nagyobb terhelésnek vannak kivéte, mint a hagyományos székek összetevői.


Szöges ellentétben Henry Ford-al

A szlovén gyártó olyan ritkán találkozik garanciális esetekkel vagy garanciaidőn túl történő meghibásodással, hogy bekérette a törött széket, hogy azt alapos vizsgálatoknak vethesse alá. Természetesen nem "vitarendezés" végett, hiszen a tulajdonos is elismerte, hogy a kiírtnál jobban terhelte a széket, hanem hogy tovább fejleszthessék a gyártási eljárást és még jobb terméket állíthassanak elő a jövőben.



Amikor Henry Ford bevezette a T-modellt, mely az autóipar és a futószalagos sorozatgyártás születése is volt egyben, a költségek minimalizálására törekedett. El is terjedt egy történet, melynek valóságtartalma kétséges, azonban logikája biztosan igaz volt: az első modellek legyártása után pár évvel Ford kiment a roncstelepre, és ugyanúgy elemezni kezdte a leselejtezett kocsijainak alkatrészeit, mint ahogy a SpinaliS gyár is megvizsgálta a törött darabot. Ford oka azonban szöges ellentétben állt a SpinaliS motivációjával: előbbi azt figyelte, mik azok az alkatrészek, melyek még működőképesek, vagyis túlélték a kocsi többi részét, így gyengébb minőségben is gyárthatóak (hiszen felesleges a kardántengelynek működnie 20 évig, ha a motor 10 év után úgyis feladja). A SpinaliS azonban nem így dolgozik.

Ez a Ford-féle gondolkodásmód sajnos az egész nyugati típusú kapitalizmusra jellemző volt a XX. században, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sorozatgyártás szó enyhe negatív jelentést kapjon a minőség kontextusában. Szerencsére napjaink gyártói már pontosan tudják, hogy márkájuk hírét legjobban úgy öregbíthetik, ha a piacon jelenlevő termékeknél jobbat, megbízhatóbbat készítenek. Erre esküszik a SpinaliS is, mely tudja, hogy nem a székek folyamatos cserélgetéséből, újra-eladásából kell hasznot hajtania, hanem abból, hogy minél több emberhez eljuttassa az egészséges ülést. És manapság olyan sokan ülnek rosszul (gyakorlatilag a világon ülőmunkát végzők túlnyomó többsége), hogy a növekedés záloga a szinte korlátlan méretű piac.

Beleláthattunk hát picit a minőségi termékek előállításának elméletébe és élő példájába is.


Még egyszer a költségekről

Te egyszer költenél egy nagyobb összeget egy megbízható, egészséged megőrző székre, amire élettartam-garancia jár, vagy sokszor adnál ki kisebb összeget átlagos, kevésbé ergonomikus székekere? A döntés elméletben könnyű, a gyakorlat azonban megnehezíti, hiszen nagyon nagy fokú egészségtudatosságra és tervezésre van szükség ahhoz, hogy meghozzuk a SpinaliS-hoz vezető végső döntést. Ezzel a rövid esettanulmánnyal azt akartuk megmutatni, hogy ha a SpinaliS mellett döntesz, minimum évtizedekre választasz magadnak egészségmegőrző rendszert, így a sokszor hangoztatott "évtizedes gerincvédelmi koncepció"" nem csupán üres szlogen.


A végső szó a vásárlóé

Hogy mit akarunk valójában elmesélni? Számunkra a legfontosabb az egész történetben az volt, hogy a törött szék tulajdonosának egy percig sem volt kérdés: ismét SpinaliS-t vesz, hiszen ő a saját bőrén tapasztalta, mennyire időtálló konstrukció ez a szék. Az egészségbe való befektetés a legjobb befektetés, amit bármikor megtehetünk - halogatni azonban vétek.

Győződj meg te is a SpinaliS képességeiről, tegyél egy próbát akár bemutatótermünkben, akár saját irodádban vagy otthonodban!


Igényelj ingyenes próbaszéket irodádba, otthonodba!
Kérd most!

Igényelj próbaszéket online most, vagy keresd kollegáinkat a 06-1-272-0480-as telefonszámon (hétköznapokon 10 és 18 óra között).
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (nem kötelező)
(*ide kérünk egy pipát, anélkül nem kapjuk meg)
    (adatvédelmi tájékoztató)
Jelenleg 18 egészségtudatos érdeklődő próbálja ki ingyenesen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Te kértél már magadnak?

Ezek is tetszeni fognak:



18
ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket.

Jelentkezz, hogy mielőbb kipróbálhasd te is, ingyenesen!
18 ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Kipróbálod te is?