Oszd meg másokkal is:


A fiatalok gerince is veszélyben van

Jó hír azonban, hogy az ifjabbaknál még hatékonyabb lehet a prevenció és az egészséges ülésre való nevelés!

Számtalan cikkünkben foglalkoztunk a ténnyel, hogy a felnőtt lakosság java vagy már szenved valamilyen mozgásszervi megbetegedéstől, vagy később fog szembesülni ilyennel, ennek oka pedig az egész társadalmunkat sújtó tartós ülőmunkában keresendő. Bár a SpinaliS rendszerű forgószékek tünetmentessé tehetik azokat is, akiket már elértek az életformánkból fakadó negatív hatások, mégis fontos hangsúlyoznunk, hogy a megelőzésben legalább annyira hiszünk, mint a kezelésben.


Estimese helyett tablet és telefon

Manapság gyermekeink lefekvés után nem mesekönyvet forgatnak zseblámpával a paplan alatt, hanem valamilyen elektronikus eszközt használnak. Ez lehet tablet vagy laptop, de leggyakrabban mobiltelefon. Ez a jelenség a világ fejlettebb régióiban mindenhol megfigyelhető, és tágabb értelemben nem csak az esti rutint érint, hanem a napi életvitelt is. Ma már a 6-7 éves gyermekek is megkapják az okostelefonokat, mert egyrészt lefoglalják magukat vele (tehermentesítik a szülőt), másrészt biztonságérzetet ad, ha gyermekünket bármikor bárhol elérhetjük. Sokszor hallani, hogy "ez a generáció már egy digitális világba született, őrültség megfosztani bárkit az okos eszközöktől, mert később csak kárát látja annak, ha társaival szemben lemarad". Ez mind szép és jó, de eddig csak kevesen foglalkoztak a technikai eszközök használatának negatív hatásaival.

Ebben a cikkben elsősorban a gerincet és a kapcsolódó mozgásszervi rendszert érintő változásokról szeretnénk röviden írni, de nem feledjük a tényt, hogy a folyamatos "kütyünyomogatás" rontja a szemet, gátolja bizonyos logikai és szociális képességek kifejlődését, magányossá teheti a gyerekeket, valamint később komoly pszichológiai problémákhoz és alvászavarokhoz is vezethet.


SMS-nyak és tablet-hát

A fenti két fogalom igazán új keletű, még csak pár éve létezik, de egyes ortopéd orvosok máris hangsúlyozzák, hogy széles körben tapasztalták terjedésüket. Nemrég James Carter ausztrál orvos tett közzé olyan röntgen-felvételeket, melyek drasztikus elváltozásokat mutatnak olyan fiataloknál, akik tartósan használtak mobiltelefont vagy tabletet. A szakember korábban a Australian Spinal Research Foundation (Ausztrál Gerinckutató Társaság) elnöke volt.

Púpos, vagy más súlyos gerincelváltozással kezelt betegek természetesen korábban is voltak - mondja a szakember -, azonban manapság az a megdöbbentő, hogy 6-7 éves korban is kezelnek pácienseket ilyen panaszokkal. A felvételek is ilyen fiatal betegektől származnak, az elsőn egy görnyedéstől elváltozott nyak, a másikon pedig a púposság látható:



Napi tapasztalataink és felmérések alapján több olyan megállapítást is tehetünk, melyek jelzik a helyzet súlyosságát, valamint előrevetítik a probléma terjedését. Egyrészt a gyerekek majdnem annyit, ha nem többet ülnek napközben, mint a szülők. Az iskolában gyakorlatilag folyamatosan egészségtelen, kemény székeken és padokban töltik az időt, hazaérve pedig többnyire valamilyen olcsó székbe ülnek és estig ott is maradnak. Házi feladatuk után a számítógép szögezi őket kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb pozíciókba. A nap végén átülnek az ágyba, ott pedig a tablet felett görnyednek, a laptop alatt fekszenek vagy a telefont bámulják ferde nyakkal. Mindezt tetézi, hogy nem sportolnak eleget, mozgásszegény életmódot élnek, valamint túlsúlyosság esetén a plusz kilók is terhelik a gerincüket.

Tömegközlekedési eszközre szállva láthatjuk, amint a felnőttek mellett a gyerekek is ferde háttal, de még inkább előre billentett fejjel, görbe nyakkal nézik telefonjuk kijelzőjét, belefeledkezve a látottakba. Estére megfájdul a fejük és a nyakuk is, ezt pedig azzal próbálják kompenzálni, hogy ágyba fekszenek és a kényelmes párnától remélnek megoldást és jobbulást. Azonban ez csalóka, hiszen itt is fejük fölé emelik az okostelefont és a nyak ugyanolyan görnyedt állapotban van, csupán az a különbség, hogy nem kell megtartani a fejet, hiszen annak súlyát a párna viseli. Ezzel időlegesen ugyan enyhülhetnek a panaszok, a deformáció azonban ugyanúgy folytatódik, ahogy a nyaki izomzat gyengülése is végbemegy és tovább ront a helyzeten.

A negatív tendenciáknak próbálnak ugyan véget vetni a korai szűrővizsgálatokkal, a gyógytornával, valamint a kötelező testnevelés-órák számának emelésével, de a valódi kulcs nem (csak) az iskolarendszer kezében van, hanem leginkább a szülők hozzáállásában. A kutatók egybehangzó véleménye, hogy lefekvés után már egyáltalán nem lenne szabad engedni, hogy a gyerekek bármilyen technikai eszközt használjanak az ágyban.


A megelőzés sokkal hatásosabb lenne

Mint minden problémát, az sms-nyak jelenségét is megelőzni volna a legegyszerűbb. Az elkerülés azonban komoly erőfeszítéseket és tudatosságot igényel, ami a fiatalok körében sokszor nem tapasztalható. Életkorukból eredően felelőtlenek és kevésbé szeretnek a felnőttekre hallgatni. A szülők felelőssége, hogy már a legkorábbi időktől, akár 5-6 éves kortól, vagyis amikor a gyermek megkapja első telefonját vagy tabletjét, megtanítsák azokat megfelelően használni is. És ez nem azt jelenti, hogy hogyan kell elindítania az adott eszközt, vagy hogyan érdemes rá új appokat letölteni, hanem például azt, hogy ne használja az ágyban lefekvés után. Ha kódoljuk a megfelelő viselkedésformákat, később sokkal egyszerűbb a helyes és egészséges használat is.

Az alábbi képen a gerinc nyaki szakasza látható, kezelés előtt és kezelés után. Az ilyen panaszok enyhítése, a károk helyrehozása hosszadalmas, fárasztó, nagy kitartást követelő feladat, így jobb elkerülni a bajt.




SpinaliS gyermekeknek

Az egészséges életmódhoz az egészséges ülés is hozzátartozik. Ahogy a technikai eszközök helyes használatára, úgy a helyes ülésre is a lehető legkorábban érdemes rászoktatni gyermekünket. Szlovéniában ennek jegyében 2006 és 2011 között széleskörű tesztet végeztek általános iskolás gyermekek körében. Az iskolapadokat SpinaliS rendszerre építették át, majd vizsgálták a gyermekek mozgásszervének fejlődését, mégpedig éveken át zajló kutatási ciklusokban. Erről részletesen a Szakvélemények menüpontban olvashatsz, a kutatás eredményeiről ugyanis részletes angol nyelvű anyagot tettek közzé.

Személyes tapasztalataink igazolják, hogy az egészségtudatos szülők, miután vásároltak a SpinaliS székekből saját maguknak, gyermeküket is meglepték ezzel a gerincvédelmi koncepcióval. 7-8 éves kortól már ajánljuk a SpinaliS-t a fiataloknak is, hiszen nekik a házifeladat megírása (és a számítógépezés) miatt egyébként is sokat kell ülniük. A visszajelzések alapján a SpinaliS-nak több előnye is van:

Gondolj te is gyermeked egészségére!


Igényelj ingyenes próbaszéket irodádba, otthonodba!
Kérd most!

Igényelj próbaszéket online most, vagy keresd kollegáinkat a 06-1-272-0480-as telefonszámon (hétköznapokon 10 és 18 óra között).
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (nem kötelező)
(*ide kérünk egy pipát, anélkül nem kapjuk meg)
    (adatvédelmi tájékoztató)
Jelenleg 24 egészségtudatos érdeklődő próbálja ki ingyenesen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Te kértél már magadnak?

Keress bennünket, ha szeretnéd kipróbálni személyesen is, akár egy hétig, ingyenesen a SpinaliS székeket!

Ezek is tetszeni fognak:



24
ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket.

Jelentkezz, hogy mielőbb kipróbálhasd te is, ingyenesen!
24 ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Kipróbálod te is?