Oszd meg másokkal is:


Így gondolkodunk az egészségről

Közeledik 2017 vége, karácsonyi egészség-kampányunkban pedig arra buzdítunk, hogy életmentő és hosszú távon is hasznos ajándékkal lepd meg szeretteidet. Ennek kapcsán érdekelt minket a téma, mennyire mozgatja vásárlóinkat az egészség, milyen szerepet tölt be ez a fogalom az életükben?


300 beszélgetésen túl...

Mielőtt a kutatásokba beleásnánk magunkat, fontos elmondanunk, hogy idén már több mint 300 személyes találkozásra tudtunk sort keríteni szaküzletünkben SpinaliS vásárlóinkkal. Ezekből az eszmecserékből nagyon sok hasznos tapasztalatot és gondolatot szereztünk mi is.

Elsősorban két esetben keresnek fel minket a SpinaliS aktív ülés iránt érdeklődők: ha már megvan a baj (kialakult egy enyhébb vagy erősebb derékfájás, netán már orvosi beavatkozásra is szükség volt a gerinc állapotának javításához), vagy ha nagyon egészségtudatos gondolkodással a megelőzés a fontos. Nevezhetjük problémának is, hogy tapasztalataink alapján az utóbbi csoportba az érdeklődők mindössze 20%-a tartozik, míg előbbibe a 80%-uk.



Ahogy idén is azt tekintettük legfontosabb feladatunknak, hogy ezen az arányon fordítsunk, úgy a jövőben is ez lesz a prioritásunk. Ez azonban nem könnyű. Bár írtunk már arról, hogy a SpinaliS az egyik legjobb befektetés az egészségbe, sőt még financiális kérdésekről is szót ejtettünk, sokakat visszatart a székek ára (jóllehet azt is megmutattuk már, miért is olcsó valójában az életre szóló SpinaliS és mennyire tartós).

Ez némi ellentmondást mutat azzal, hogy a magyar lakosság egyébként hajlandó sokat áldozni az egészségre. A CIG Pannónia felmérése szerint például 57%-unk elégedetlen a hazai egészségügyi ellátás színvonalával, majdnem ennyien pedig szívesebben kezeltetnék magukat külföldön, még ha ez drágább is. Erre az adatra kiválóan rímel a tény, hogy az állami ellátással szemben a magánpraxisokat választók száma is meredeken emelkedik, hiába drágábbak azok jóval. Hatalmas igény és fizetőképes kereslet van a minőségi ellátásra.


Akkor a megelőzésbe miért nem fektetünk többet?

Közismert tény, hogy hazánkban a vitamint a legnehezebb eladni. Ez jól jelzi azt az általános gondolkodásmódot, hogy bár az orvostársadalom folyamatosan hangsúlyozza a szűrővizsgálatok fontosságát, a megkérdezetteknek csak 67%-a gondolja úgy, hogy a korai felismerés nagyban javítja a gyógyulás esélyeit. Azt kell mondanunk, hogy a gerinccel kapcsolatos, az ülőmunkával összefüggő degeneratív elváltozások is sokkal nagyobb eséllyel gyógyíthatóak a korai szakaszban.



"Ha még nem fáj nagyon, nem is kell nekem az a drága szék..." - hangzik el sokszor a mondat. Csakhogy az a bizonyos "drága" szék valójában sokkal olcsóbb megoldás, mint a hagyományos irodai székek, ráadásul preventív módon megvédhetné használóját a későbbi fájdalmaktól. Abban pedig többnyire mindenki egyetért, hogy a fájdalom elkerülésére nem sajnálják az anyagiakat.


Az egészség fontos értékünk

Dr. Pavluska Valéria 2015-ös kutatása érdekes információkkal szolgál arról, mennyire fontos érték számunkra az egészgés. Mivel ez egy, a materiális életünket alapvetően meghatározó kérdés, ráadásul főleg individuális megközelítésben látjuk, fontos helyet foglal el személyes értékeink rangsorában. Olyannyira fontos, hogy a családot, a biztonságot, de még a becsületességet is megelőzve többnyire a lista első helyén szerepel.



Az már más kérdés, hogy az egészség, mint érték megvalósulása a gyakorlatban egészen másképp fest. Úgy tűnik, hogy becsületesebbnek könnyebb lenni, mint egészségesnek (de még az őszinteség és a család is megelőzi a valóságban a testi egészségünket). Ez nem csak magyar, de európai minta is: hatalmas az eltérés a cél és a megvalósulás között. Pedig abban a legtöbb hozzánk ellátogató vásárló egyetért, hogy az egészség az élet legtöbb más területének az alapja.


Az egészség megvalósulása

Mi megvalósítóknak tartjuk magunknak, küldetésünk pedig az egészséges ülőmunka minél szélesebb körben való elterjesztése. Ezért fontos számunkra a kutatások azon aspektusa, ami az egészség gyakorlati megvalósulását vizsgálja.

Magyarországon jelenleg 75,8 év a születéskor várható átlagos élettartam. Ez egy olyan szám, ami az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett, nem jelzi azonban az életminőséget. A folyamattal párhuzamosan ugyanis a társadalom egyre nagyobb része kényszerült íróasztal mögé dolgozni. Az 1990-es években még se híre, se hamva nem volt az ergonomikus székeknek, így nem csoda, hogy bár tovább élünk, egyre többen (a fiatalok közül is) szenvednek a hátfájástól. Hosszabban, de fájdalmasabban élünk.

Ha már külön említettük a fiatalokat, ki kell térni arra is, hogy individuális és jelenközpontú szemléletmód őket jellemzi legjobban, jóllehet pont ők lennének abban a szerencsés helyzetben, hogy erőforrásaikat felhasználva eleve megelőzzék a gerincbántalmakat. Ez egy nehéz kérdés, ugyanis a legtöbb fiatal (>90%) önbeszámolókon alapuló felmérések szerint elégedett az egészségi állapotával, tehát nem érzi sürgető kérdésnek az évtizedekre előre gondolkodást ebben a kérdésben.



Sajnálatos tény, hogy a kérdést vizsgáló anyagokban a szokásos, a fiatalokat érintő kockázati tényezőkön (fizikai aktivitás, alkoholfogyasztás, dohányzás, szexuális magatartás, táplálkozási magatartás, drog és egyéb tiltott szerek fogyasztása) túl nem vizsgálják a munkával járó egészségkárosodást. Pedig mi folyamatosan tapasztaljuk, hogy már nem csak a harmincas, de a húszas éveikben járók is felkeresnek bennünket olyan szék után kutatva, amiben napi 8-10 órát is lehet kényelmesen és egészségesen dolgozni. Az igény tehát egyre nagyobb a SpinaliS-ra.


Az egészségünk a saját felelősségünk

Bár Magyarország Alaptörvénye a XX. cikk (1) részében kijelenti, hogy "Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez", sőt még a Nemzeti Együttműködés Programja is "munka, otthon, család, egészség, rend" alcímmel bír, vagyis a törvényalkotó fontosnak tartja az egyén egészségét, ennek ellenére az egészségügyi ellátórendszer romokban hever. Ebből egyetlen szomorú, de kijózanító tanulság vonható le: egészségünkért elsősorban mi magunk felelünk.

Ha időarányosan tekintünk egy-egy napunkra, és azt vizsgáljuk, hogy mely tevékenységek okozzák testünknek hosszú távon a legnagyobb kárt, akkor sajnos arra a következtetésre jutunk, hogy az ülőmunka első helyen fog végezni. És mégis, erre fordítjuk a legkevesebb figyelmet. Hiába költünk jó minőségű élelmiszerre, rendszeres testmozgásra vagy minőségi orvosi ellátásra, ha napi 8-10 órában kínozzuk gerincünket hagyományos székekkek.

A megoldás már létezik, mi pedig örömmel ismertetjük meg bárkivel, aki nem csak hosszú, de fájdalmaktól mentes, egészséges élelet is szeretne élni.

Ingyenes SpinaliS próbaszékeink csak arra várnak, hogy bevezessenek az aktív ülés világába!


Igényelj ingyenes próbaszéket irodádba, otthonodba!
Kérd most!

Igényelj próbaszéket online most, vagy keresd kollegáinkat a 06-1-272-0480-as telefonszámon (hétköznapokon 10 és 18 óra között).
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (nem kötelező)
(*ide kérünk egy pipát, anélkül nem kapjuk meg)
    (adatvédelmi tájékoztató)
Jelenleg 23 egészségtudatos érdeklődő próbálja ki ingyenesen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Te kértél már magadnak?

Ezek is tetszeni fognak:



23
ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket.

Jelentkezz, hogy mielőbb kipróbálhasd te is, ingyenesen!
23 ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Kipróbálod te is?