Oszd meg másokkal is:


Az ülés rejtett kockázatai

Korábbi írásainkban már szóltunk arról, hogy az egészségtelen ülés hogyan kezdheti ki gerincünk egészségét, valamint hogy miért leselkedik ekkora veszély a gerincre. Ebben a cikkben arról fogunk írni, milyen olyan, a gerincet csak részben érintő kockázatai vannak a hibás ülésnek, melyekről ritkábban esik szó.


Rejtett kockázatok

Az ülőmunka számos olyan kockázati tényezőt rejt, melyet kevéssé szoktak hangsúlyozni. A mozgásszervi kérdéseket érintő problémák mellett ilyenek például az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegségek is. A veszélyekre a Semmelweis Egyetem ETK Fizioterápiai Tanszékének oktatói és egy belgyógyász is figyelmeztet.

Dr. Darabosné Tim Irma, Dr. Feszthammer Arturné és Dr. Tóthné Steinhausz Viktória gyógytornászok egybehangzó véleménye szerint a legtöbb ülőmunkát végzőnek nincsen tudomása arról, milyen olyan, hosszabb távon jelentkező betegségekre számíthatnak, melyek nem jelentkeznek olyan direkt tünetekkel, mint például a derékfájás vagy a nyakfájás. Emellett magáról a helyes ülésről sincsenek információik. Kevesen tudják például, hogy az ülés messze a gerincet legjobban terhelő tevékenység (a fekvést és az állást is jócskán megelőzi). Álláshoz képest hagyományos székben ülve 180%-al jobban terhelődik a gerinc, a porckorongok ráadásul sokszor egyenetlenül, féloldalasan kapják e terhelést. Ennek folyománya a porckorongsérv kialakulása is. (Képünkön a Nachemson ábra látható, mely a terheléseket ábrázolja különböző testhelyzetekben).

Ugyanígy terhelődnek a gyógytornászok elmondása alapján az izmok és a szalagok is, amik további fájdalomforrások lehetnek. A túlterhelés okozhatja a szövetek anyagcseréjének leromlását is, ami további elváltozásokat eredményezhet a csonthártyában, az ízületi szalagokban, a porcok felszínében, így eredményezve degeneratív elváltozásokat.


Hogyan harcoljunk a kockázatok ellen?

Az aktív testmozgást és az egészséges életmódot természetesen semmi sem helyettesítheti teljes mértékben (ezek járulnak hozzá legnagyobb mértékben szívünk és tüdőnk egészségéhez). Sokunk képtelen szakítani ülőmunkájával, mert feladatköre asztalhoz és székbe szögezi. Az üléssel töltött órák száma folyamatosan nő a modern társadalmakban. A legjobb megoldás ezért magát az ülést egészségessé tenni - ehhez persze radikális változtatásokra van szükség.

Az üléssel az a legnagyobb gond általában véve, hogy passzív tevékenység. Ha sikerülne valahogy részben aktívvá tenni, az rengeteget javítana a helyzeten, mert nem csak a gerincet és a törzsizmokat mozgatná, de ezeken át a keringésre, a légzésre, a szív működésére is hatással lenne - vagyis jótékonyan hatna az említett "járulékos" problémákra is. Lássuk, mi történik, ha passzívan, mozdulatlanul ülünk:


Érrendszeri károsodások és szövődményei

A mozgásszegény, ülő életmód 26 százalékkal növeli az úgynevezett metabolikus szindróma esélyét. Dr. Werling Klára belgyógyász elmondta, hogy a szindróma jellegzetességei a magas vércukor- és koleszterinszint, a magas vérnyomás, ezek szövődményei: a szív- és érrendszeri betegségek. Az ezeket kísérő magas vérzsír-szint azért igen kockázatos, mert érkárosodást okozhat szerte a testben, így az agyban, a szívben és a vesében is. Növeli ezeken túl az agyvérzés, a szívinfarktus és a szívnagyobbodás veszélyét is, valamint a vesebetegségek kockázatát. A doktornő kiemelte, hogy a metabolikus szindrómában előfordulhat egy májbetegség is (a nem alkohol eredetű zsírmáj), amelyből májzsugor, májrák is kialakulhat. Az ilyen elzsírosodásnál olyan anyagok szabadulnak fel, melyek tovább növelik a fennálló kardiovaszkuláris kockázatot, vagyis végső soron a halálozási arányt rontják. A metabolikus szindróma során a szervezet termel ugyan inzulint, de ezt a sejtek nem megfelelően veszik észre, ezért túltermelés keletkezik. Dr. Werling Klára hangsúlyozza: tudományosan kimutatták, hogy a mozgás a sejtek ezen érzéketlenségét csökkenti.


Emésztési gondok

Ahhoz hogy a belek normálisan működjenek szintén sok mozgás, folyadék és rost szükséges. Ha nincs meg ezek közül valamelyik, az emésztési problémákat okozhat (pl. haspuffadást), a belek működés renyhe lesz. A mozgáshiány a daganatok kockázatát is növeli – ezt a bélrák és az emlőrák esetében ki is mutatták. A probléma megoldása tehát a mozgás.


Visszeres kockázatok

Az ülőmunka során nem ritka a végtagok, különösen a lábak dagadása, mely a szívelégtelenség és a visszér tünete is lehet. Tartósan lógatott, ülés közben levő lábban a vénák kitágulnak, a vér panghat, ilyenkor pedig csak mozgással lehet(ne) újra megindítani az egészséges keringést. A kockázatokat tehát ebben az esetben is a mozgás csökkenti.


Mik tehát a teendők?

A szakemberek tanácsa szerint a legjobb az, ha óránként felállunk és végzünk valamilyen, az egész testet megmozgató gyakorlatot. Ám ki tudja ezt rendszeresen, következetesen betartani munka közben?

Ezért mi a SpinaliS székeket ajánljuk, mert ezek a fenti problémák mindegyikére olyan megoldást nyújtanak, melyet testünk rövid átmeneti idő után ösztönösen befogad. A SpinaliS ugyanis a mozgásra épít: arra a természetes állapotra, melyet testünk évezredek során gyakorolt, és amire az evolúció megalkotta.


A SpinaliS előnyei:

A SpinaliS-t ki kell próbálni, mielőtt teljesen átérezheted, mi is a rendszer lényege. Lépj velünk kapcsolatba, hogy megmutathassuk, miért érdemes a SpinaliS-ba, és a széken keresztül egészségébe is hosszú távon befektetni.


Igényelj ingyenes próbaszéket irodádba, otthonodba!
Kérd most!

Igényelj próbaszéket online most, vagy keresd kollegáinkat a 06-1-272-0480-as telefonszámon (hétköznapokon 10 és 18 óra között).
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (*szükséges)
   (nem kötelező)
(*ide kérünk egy pipát, anélkül nem kapjuk meg)
    (adatvédelmi tájékoztató)
Jelenleg 4 egészségtudatos érdeklődő próbálja ki ingyenesen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Te kértél már magadnak?

Ezek is tetszeni fognak:



4
ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket.

Jelentkezz, hogy mielőbb kipróbálhasd te is, ingyenesen!
4 ember próbálja éppen saját otthonában/irodájában SpinaliS székeinket. Kipróbálod te is?